Első az egyetem! 2009.06.01.
  Sokáig úgy tűnt, hogy továbbra is a Fehérép Alcoa FKC játékosa marad Lévai Zsófia, de a 19 éves jobbátlövő végül úgy döntött, hogy a céljait tekintve a tanulás kerül az első helyre, ezért hazaköltözik Debrecenbe, és alacsonyabb osztályban folytatja pályafutását. Zsófi szombaton nagyon hasznos játékkal segítette csapatát győzelemre, így búcsúzva el a fehérvári közönségtől. »
 
Kézilabdázó, idegenvezető és fodrász 2009.05.31.
  Kristina Trishchuk körül mindig zajlik az élet, és ahogy megszokhattuk, ezúttal is bőven szolgáltatott témát a Fehérép Alcoa FKC népszerű átlövője. A szombati „szezonzáró“ bajnoki után természetesen a mérkőzésről kezdtük a beszélgetést, de szó esett Krisz szüleinek közelgő magyarországi látogatásáról, a nyaralásról és a nemrég jeles eredménnyel befejezett fodrásziskoláról is… »
 
Valószínűleg Szerbia 2009.05.31.
  Három Székesfehérváron eltöltött idény után búcsúzik a Fehérép Alcoa FKC-től Sladjana Djeric. A szerb válogatott első számú hálóőre 72 bajnokin védte a fehérváriak kapuját. Sly már a Hódmezővásárhely elleni mérkőzés másnapján hazautazott, hogy csatlakozzon a szerb válogatotthoz, mely a jövő hétvégén Németországgal vív világbajnoki selejtezőt. »
 
Edzői vélemények 2009.05.31.
  A 27-24-es hazai győzelemmel végződött Fehérép Alcoa FKC – ASA-Consolis-HNKC bajnoki után Sótonyi László játékosai hozzállását dícsérte, ami lehetővé tette a szezon pozitív befejezését. Farkas József elsősorban az átütőerő hiányában és a döntő pillanatokban elkövetett hibákban látja csapata vereségének az okát. »
 
Szép búcsú 2009.05.30.
  A Fehérép Alcoa FKC győzelemmel búcsúzott a szezontól, és búcsúzott el távozó játékosaitól. Az ASA-Consolis ellen elért háromgólos siker egyben azt is jelentette, hogy a fehérváriak az európai kupaszereplést érő ötödik helyen fejezték be az évadot, míg a vendégek a hatodik helyen végeztek. »
 
Ifik: Megvan az ötödik hely! 2009.05.30.
  Pontosabban már a meccs előtt megvolt a Fehérép Alcoa FKC ifjúsági csapatának a bajnoki ötödik helye, köszönhetően a Dunaferr szerdai, Debrecen elleni győzelmének. Mihály Attila tanítványai azonban ezzel keveset törődtek, és lelkes, jó játékkal először győzték le a Vácot ebben a szezonban. »
 
„Kemény meccsre számíthatunk“ 2009.05.28.
  A hosszúra nyúlt szezon végén is komoly feladatok várnak Vincze Melindára, a Fehérép Alcoa FKC balszélsőjére. Meli szombaton 18 órakor klubcsapatával vívhatja ki a bajnoki ötödik helyet a Hódmezővásárhely elleni mérkőzésen; majd jövő keddtől a magyar válogatottal készül a Szlovákia elleni világbajnoki selejtezőkre. »
 
Kodó: Lecsúsztunk a dobogóról 2009.05.25.
  A szezon kezdetétől a utolsó fordulóig az NBII Északi csoportjának dobogóján állt a Kodolányi FKC, azonban vasárnapi, a Tatabánya ellen elszenvedett ötgólos vereséggel a negyedik helyre szorultak fiataljaink. Az ifjúságiak bajnokságában ezüstérmet szerzett a Kodó. »
 
Elégedett, meg nem is 2009.05.24.
  Szikora Melinda az első félidő derekán váltotta Sladjana Djericet a Fehérép Alcoa FKC kapujában, és különösen a második félidőben nyújtott teljesítményével kulcsszerepet játszott csapata győzelmében a Tajtavill-Nyíradony ellen. Meli nemcsak a szombati mérkőzésről, hanem az elmúlt egy évről, valamint egy nagy megtiszteltetésről is mesélt, mely ezen a héten érte a fiatal kapust. »
 
Edzőjével kivételt tenne… 2009.05.24.
  Azt sokan láthatták, hogy Laima Bernataviciute szombaton nyolcszor vette be a nyíradonyiak kapuját. Azt viszont kevesen tudják, hogy két hete más sportágban is fény derült a Fehérép Alcoa FKC litván átlövőjének tehetségére. Sőt, az első „edzés“ annyira jól sikerült, hogy még Laima sportmentesnek nyilvánított szünidejében is helyet kaphatna ez a játék – de csak egy feltétellel… »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2013. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Ákos Jegyiroda

Spinning

AJÁNLÓ

BERICAP