Eheti utánpótlásprogram 2009.03.24.
  Mozgalmas hét vár a Fehérép Alcoa FKC utánpótlás-játékosaira. Kedden a nyílt serdülőbajnokság keretében Szekszárdon játszik a csapatunk, majd szerdán a Köfém Sportcsarnok ad otthont az 1995-ös korosztály országos elődöntőjének. Az NBI ifi és serdülő meccseit már pénteken lejátssza a Fehérép és a Vasas, mivel a hétvégén országos döntőben szerepel az 1993-as csapatunk! »
 
Kodó: Harminc perc alatt eldőlt 2009.03.22.
  A szombat délutáni hódmezővásárhelyi megmérettetés után vasárnap az NBII-ben álltak helyt fiataljaink, és ezúttal is győztesként hagyták el a pályát. A Kodolányi FKC már a félidőben kilencgólos vezetésre tett szert a Láng SK ellen, és végül 31-23-ra nyerte a mérkőzést. »
 
Lélektanilag fontos gólok 2009.03.22.
  Tilinger Tamara szerezte a Fehérép Alcoa FKC első gólját a hódmezővásárhelyi mérkőzésen, majd a második félidő kritikus fázisában – miután a HNKC 12-18-ról 16-18-ra zárkózott fel – kétszer is bevette a hazaiak kapuját. A húszéves irányító a Fehérvárra történt visszatérése óta három meccsen tizenegy gólt lőtt. »
 
„Vártam a lehetőséget” 2009.03.22.
  Vaszari Virág a szünet után lépett pályára, majd négy góllal és jó játékkal segítette győzelemre a Fehérép Alcoa FKC csapatát Hódmezővásárhelyen. A 23. születésnapját ma ünneplő balszélső is a jó védekezést, valamint a nagyon egységes csapatszellemet emelte ki a tegnapi mérkőzéssel kapcsolatban. »
 
Teljesítették a vezetőedző kérését 2009.03.22.
  Sótonyi László a múlt szombati hatékony védekezést kérte tanítványaitól a Hódmezővásárhely elleni bajnoki előtt; a Fehérép Alcoa FKC játékosai teljesítették mesterük óhaját: a fehérváriak mindössze 22 gólt kaptak, és egygólos győzelmet arattak idegenben, a kifejezetten színvonalas és mindkét együttes számára nagy jelentőségű mérkőzésen. »
 
Ifik: A Vásárhely ellen jól megy 2009.03.21.
  Az őszi tizenkét-gólos hazai győzelem után idegenben is tízzel tudott nyerni a Fehérép Alcoa FKC ifjúsági csapata a Hódmezővásárhely ellen. A meccs legeredményesebb játékosa Kaszás Ivett volt tizenkét góllal. A fehérvári kapusok – Trimmel Brigitta és Dancs Nóra – a hazaiak hét büntetőjéből négyet hárítottak. A serdülők mérkőzésén 24-24-es döntetlen született. »
 
Megint kiváló védekezés 2009.03.21.
  A Fehérép Alcoa FKC az alapszakasz utolsóelőtti fordulójában életben tartotta a matematikai esélyét a rájátszás felsőházába jutásra. Sótonyi László csapata az egy héttel korábban, a Ferencváros ellen bemutatott nagyszerű védekezését megismételve győzött – a második félidőben végig vezetve – egy góllal Hódmezővásárhelyen. »
 
Kézilabdások lesznek 2009.03.19.
  A Felsővárosi Óvoda középsősei és nagycsoportosai a Fehérép Alcoa FKC-nél jártak látogatóban. Siti Bea kalauzolásával végigjárták a Köfém Sportcsarnokot, megtekintették a csapat edzését, majd maguk is szivacslabdát ragadhattak. A program zárásaként közös fotózás és a Lévai Zsófia által dedikált autogramkártyák tették teljessé az élményekben gazdag délelőttöt. »
 
Ifik: Egy oda, egy ide 2009.03.18.
  A 18. fordulóból elmaradt utánpótlás-mérkőzéseket pótolta be a Fehérép Alcoa FKC és a Váci NKSE. Előbb a váciak szereztek egygólos győzelmet az ifjúságiak meccsén, majd a serdülőknél a hazaiak visszavágtak, és 21-20-as sikerük egyúttal azt is jelentette, hogy az utolsó két forduló eredményétől függetlenül bejutottak a bajnokság legjobb négy csapata közé. »
 
„Mindegy hol, csak játsszak!” 2009.03.15.
  Míg a Vác elleni mérkőzésen átlövés-bombáinak tapsolhatott a fehérvári közönség, ezúttal a jobbszélről szerezte góljait Lévai Zsófia. A Fehérép Alcoa FKC 19 éves játékosa a Budapest Bank FTC ellen háromszor volt eredményes, és egy hétméterest harcolt ki. Zsófival a szombati győztes meccset követően készítettünk interjút. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2013. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Ákos Jegyiroda

Spinning

AJÁNLÓ

BERICAP