Három év alatt három döntő 2009.03.06.
  A Fehérép Alcoa FKC 1993-as korosztályának több tagja – így Kocsis Renáta is – fiatal pályafutása immár harmadik országos döntőjére készülhet a sikeresen megvívott elődöntőt követően. A 15 éves beállóval nem sokkal azután beszélgettünk, hogy példaképétől, az eredményhirdetésnél segédkező Sonata Vijunaitétől átvehette a mai csoportgyőzelemért járó aranyérmet. »
 
Csoportelsőként az országos döntőben! 2009.03.06.
  Az Adidas Országos Kézilabda Utánpótlás-bajnokság 1993-as korosztályának elődöntőjében mindhárom mérkőzését megnyerve, csoportjának első helyezettjeként jutott a Fehérép Alcoa FKC az országos döntőbe, melyre március 28-29-én Szegeden kerül sor. »
 
„Gyógyulok!” 2009.03.06.
  "Apró" ajándékkal kedveskedtek Kovács Angélának a Fehérép Alcoa FKC szurkolói, akik a tüdőembólia miatt hosszabb ideig pihenőre kényszerülő jobbszélsőt csákvári otthonában lepték meg nagy virágcsokorral és egy hatalmas plüsszsiráffal. Anginál a látogatás másnapján érdeklődtünk afelől, hogy miként alakul a gyógyulása. »
 
Emlékezetes mérkőzések 2009.03.05.
  A Vác ellen szerezte felnőtt NBI-es pályafutása első három gólját, majd Mohácson a Pécs elleni is eredményes volt Bízik Boglárka, a Fehérép Alcoa FKC irányítója. A szlovákiai Naszvadról származó 19 éves játékost a pályafutásának e mérföldkövéről és a neves kézilabdázók sorát adó felvidéki településről is kérdeztük. »
 
Kodó: Kettő hiányzott a félszázhoz 2009.03.01.
  Az NBII Északi csoportját vezető Kodolányi FKC fölényes győzelmet aratott a Dorog ESE ellen a bajnokság 13. fordulójában. A gólzáporos mérkőzésen már a félidőben 26 dobott gólnál jártak Mihály Attila tanítványai, és végül 48-27-re nyerték a találkozót. A Kodóból hat játékos szerzett legalább öt gólt. »
 
Ifik: Újabb kettős győzelem 2009.03.01.
  Sorozatban harmadszor aratott mindkét utánpótlás-csapatunk győzelmet az NBI-ben. A Debrecen elleni hazai és a nyíradonyi idegenbeli sikerek után ezúttal a PEAC-cal szemben bizonyultak jobbnak az ifjúságiak és a serdülők is.  Az ifik az ötödik helyezett Dunaferrt, a serdülők a negyedik FTC-t (mindkét rivális egy meccsel többet játszott) érték utol pontszámban. »
 
Harmadszor is hét góllal 2009.03.01.
  Ha idegenbeli győzelem, akkor hétgólos. A 2008/2009-es szezonban csupán harmadszor nyert idegenben tétmérkőzést a Fehérép Alcoa FKC, és ahogy ősszel a Dunaferr és a Vasas otthonában, úgy ezúttal Mohácson a PEAC ellen is hét góllal bizonyult jobbnak a vendéglátójánál. Tilinger Tamara és Vincze Melinda öt, illetve két találattal debütáltak az FKC-ben. »
 
„Bizonyítási vágy van bennem” 2009.02.27.
  Emberovics Míra eddig javarészt csak a védekezésben jutott szóhoz a Fehérép Alcoa FKC csapatában, most viszont Laima Bernataviciute sérülése miatt támadásban is tartósan a pályán maradhatott. A Nyíradony, majd a Vác elleni meccsek során a húszéves átlövő egymás után döntötte meg egyéni gólrekordjait az NBI-ben… »
 
Pumi hazatért 2009.02.26.
  Vincze Melinda után újabb volt Dunaferr-játékossal erősített a Fehérép Alcoa FKC. Tilinger Tamara, 2008. legjobb magyar utánpótláskorú kézilabdázója szerdán írt alá másféléves szerződést a fehérvári klubbal, ahova két év elteltével tér vissza, és ahol Pumi tizennégy éves korától minden korosztályos csapatban szerepelt. »
 
Először irányítóban 2009.02.26.
  A Siti Eszter sérülése és Kamper Olívia keddi térdműtéte miatt megüresedett irányító poszt betöltésére két megoldást talált Sótonyi László a Fehérép Alcoa FKC Vác elleni bajnokiján: az ifjúsági csapatból behívta Bízik Boglárkát, valamint váratlan húzással Vaszari Virágra bízta a játék szervezését. A mérkőzés után Virágot kérdeztük új szerepköréről. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2013. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Ákos Jegyiroda

Spinning

AJÁNLÓ

BERICAP