|
 |
|
|
 |
„Nagyon ráfért már a siker a sportágra“ |
2012.12.19. |
| |
2000-ben játékosként Európa-bajnokságot nyert, és a kontinensviadal legértékesebb játékosának választották Siti Beát – 12 évvel később a válogatott másodedzőjeként ért el régen várt sikert a magyar nemzeti csapattal. Kicsit a szerbiai EB-n megszerzett bronzérem jelentőségéről, a nagyszerű eredmény hátteréről és összetevőiről kérdeztük…
» |
| |
 |
 |
„Erős volt a hitünk“ |
2012.12.18. |
| |
Triscsuk Krisztina tartalékként tarthatott a magyar válogatottal az Európa-bajnokságra, majd a Románia elleni, kulcsfontosságú mérkőzésen már szerepet kapott Karl Erik Bøhntől, végül négyszeres válogatottként és EB-bronzérmesként térthetett haza Szerbiából. A Fehérvár KC átlövője a közel kéthónapos meccshiánya ellenére nagyszerű játékkal járult hozzá nemzeti csapatunk sikeréhez.
» |
| |
 |
 |
„Visszajönnek a régi élmények“ |
2012.12.16. |
| |
Régi-új szerepkörben játszott Vaszari Virág a téli felkészülési időszak folyamán a Fehérvár KC edzőmérkőzésein. Míg az elmúlt években szinte kizárólag balszélső poszton szerepelt Virág, ezúttal belső pozíciókban, segítette csapatát – ahogy tette ezt pályafutása kezdetén a fehérváriak junior és NBI/B-s együttesében. Hasznos játékából pénteken is ízelítőt kaphattak a Köfém Sportcsarnokba kilátogató szurkolók.
» |
| |
 |
 |
Győzelemmel zártuk a téli felkészülést |
2012.12.16. |
| |
A zágrábi nyári tornán aratott győzelem és a veszprémi bajnokin elszenvedett vereség után a Fehérvár KC hét góllal nyerte meg a Veszprém Barabás elleni felkészülési mérkőzést a két csapat idei harmadik találkozóján. Az első félidő hajrájában, kilenc perc alatt 9-13-ról 17-14-re fordított az FKC. Szurkolóinknak köszönjük a meccshez kapcsolódó jótékonysági akcióban való részvételt!
» |
| |
 |
 |
Junior: Bravúr az ifimeccsen! |
2012.12.13. |
| |
A Fehérvár KC ifjúsági csapata kétgólos győzelmet aratott a bajnoki címvédő és listavezető Győri Audi ETO ellen a bajnokság 10. fordulójában! A junioroknak nem sikerült hasonló bravúrt végrehajtaniuk, és szoros első félidő után, végül tíz góllal alulmaradtak a győriekkel szemben. Májer Krisztina a játékvezetővel történt ütközés nyomán bokaszalag-szakadást szenvedett.
» |
| |
 |
 |
Jótékonysági akció a pénteki mérkőzésen |
2012.12.13. |
| |
Az előző évek hagyományait követve, a Fehérvár KC ezúttal is jótékonysági akciót szervez a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület javára a téli felkészülési időszak Karácsony előtti edzőmérkőzésén. Az FKC pénteken a Veszprém Barabás KC – a Győri Audi ETO-nak az Európa-bajnokságon nem szereplő játékosaival kiegészülő – csapatát fogadja a Köfém Sportcsarnokban.
» |
| |
 |
 |
Lejátszottuk a harmadik edzőmeccsünket |
2012.12.12. |
| |
A Fehérvár KC kedden edzőmérkőzésen négygólos félidei vezetés után 32-31-re győzött a Siófok KC otthonában. A két csapat ebben a szezonban eddig három felkészülési és egy bajnoki találkozót vívott egymással, és minden alkalommal vendégsiker született. Az FKC pénteken a Köfém Sportcsarnokban fogadja a Veszprémet – a mérkőzésen ruha- és játékgyűjtés tartunk a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület javára.
» |
| |
 |
 |
Sporttörténelmi debütálás |
2012.12.12. |
| |
A magyar válogatott kedden Románia legyőzésével bejutott a Szerbiában zajló Európa-bajnokság elődöntőjébe! A mérkőzésen először játszott hivatalos válogatott találkozót Triscsuk Krisztina, a Fehérvár KC átlövője. Krisztina a magyar kézilabda történetének első olyan játékosa, aki világeseményen mutatkozott be a nemzeti csapatunkban!
» |
| |
 |
 |
A hét hírei |
2012.12.11. |
| |
Rövidhírek: A hét fotója. Kedden Siófókon játszunk edzőmérkőzést; pénteken a Veszprémet fogadjuk a Köfém Sportcsarnokban, és a meccshez kapcsolódóan ruha- és játékgyűjtést szervezünk a Vigyázó Kéz javára. OJK-, OIK-, U7- és U8-eredmények. Krisztina bekerült az EB-csapatba!
» |
| |
 |
 |
Kiki bemutatkozott a junior válogatottban! |
2012.12.04. |
| |
Májer Krisztina személyében újabb Fehérvár KC játékos mutatkozott be a magyar junior válogatottban. Az 1995-ös születésű, székesfehérvári jobbszélső a lengyelországi tornán a házigazdák ellen kapott bizalmat Hajdu János szövetségi kapitánytól. Kiki a válogatottban eltöltött hét történéseit és élményeit osztotta meg velünk.
» |
| |
 |
|
|
|
 |
 |
 |
ESEMÉNYEK |
 |
 |
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 29 |
30 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
| 6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
| 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
| 20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
| 27 |
28 |
29 |
30 |
31 |
1 |
2 |
|
 |
|