Edzői nyilatkozatok 2010.01.31.
  Az Alcoa FKC és a Mondi-Békéscsaba összecsapásán két nagyon jól védekező csapatot láthatott a közönség; a hátsó alakzatok hatékonyságát mutatja, hogy a második félidőben mindössze 13 gól esett. Érthető, hogy mindkét vezetőedző elismerően nyilatkozott a védelméről – mint ahogy az is, hogy Sótonyi Lászlónak erős hiányérzete maradt együttese támadójátékát illetően… »
 
Hiánycikk a gól 2010.01.31.
  A szombati bajnokin a védelmek domináltak. Húsz perc után még az Alcoa FKC vezetett, de a félidőre már négygólos békéscsabai előnnyel tértek a csapatok, majd miután a második játékrészben csak ötször voltak eredményesek a hazaiak, Mátéfi Eszter csapata 21-14-es győzelemmel távozhatott a Köfém Sportcsarnokból. »
 
Erősítés a szomszédból és a világ másik feléről 2010.01.30.
  A tartósan sérült Kristina Trishchuk és Zsigmond Vivien pótlására két játékos igazol(t) le az Alcoa FKC. A Székesfehérváron élő Gabnai Melinda már be is mutatkozott régi-új csapatában, míg az argentin válogatott Magdalena Decilio pénteken érkezett meg, és majd a papírmunkák elintézését követően számíthat rá Sótonyi László. »
 
Ifik: Két gólra tudtunk feljönni 2010.01.28.
  A felnőttek összecsapása előtt már két nappal megmérkőztek egymással az Alcoa FKC és a Mondi-Békéscsabai ENKSE utánpótlás-csapatai, és mindkét fronton vendéggyőzelem született. Az ifjúságiaknál kilencgólos hátrányból kettőre küzdötték vissza magukat a fehérváriak. Németh Nóra bokaszalag-szakadást szenvedett. »
 
Edzői nyilatkozatok 2010.01.28.
  A Köfém Sportcsarnokban két olyan csapat találkozott, mely a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutás esetén sokat javíthatott volna a bajnoki szereplése miatt eddig a várakozásoktól elmaradó szezonján. A két vezetőedzőt kérdeztük, hogy miként látták a mindkét fél számára kulcsfontosságú mérkőzést, melynek végén a vendég hódmezővásárhelyiek örülhettek. »
 
MK: Nyolc játékossal nyertek a vendégek 2010.01.27.
  Nagy esélyt szalasztott el az Alcoa FKC a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Az ASA-Consolis-HNKC szinte csere nélkül játszva – Gaál és Sopronyi váltotta egymást védekezésben és támadásban – aratott háromgólos győzelmet Székesfehérváron, és jutott a sorozat négyes döntőjébe. »
 
Adidas: Megyebajnokok a tízévesek! 2010.01.26.
  A január 15-16-i hétvégén két korcsoport megyei döntőinek is a Köfém Sportcsarnok adott otthont az Adidas Gyermekbajnokságban. Az 1999-es korosztályban első helyen végzett az Alcoa FKC csapata. Az 1996-osok annak ellenére nem jutottak tovább, hogy ezen a játéknapon mindkét mérkőzésüket megnyerték. »
 
A hét hírei 2010.01.26.
  Rövidhírek: Vereség az MK-negyeddöntőn és a bajnokság 15. fordulójában. Magyar Kupa, valamint magyar, norvég, német, spanyol, dán bajnoki és WRHL eredmények. A Cunder.hu eheti programja. V-Man fotók. Köszönet az Újbuda TC-nek! »
 
Kis célok, nagy lépések 2010.01.24.
  Bár Trimmel Brigitta elmondása szerint csak rövidebb távú célokat tűz maga elé, az Alcoa FKC fiatal kapusa nagy utat tett meg az elmúlt hetekben. A volt juniorválogatott játékos az előző fordulóban, Debrecenben remek védésekkel segítette csapatát, és ezúttal a Vác elleni mérkőzésen is a fehérváriak egyik legjobbjának bizonyult. »
 
Edzői vélemények 2010.01.24.
  Németh András a fölényes győzelem ellenére sem volt maradéktalanul elégedett játékosai teljesítményével, de úgy gondolja, hogy az elmúlt hetekben végzett munka eredménye hamarosan érezhető lesz. Sótonyi László Trimmel Brigi és Tilinger Tamara játékát emelte ki, míg a rutinosabbaktól sokkal több felelősségvállalást vár el. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Következik

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana