Országos hatodik helyezés U14-ben! 2013.05.07.
  Az Erima Országos Gyermekbajnokság U14-es korosztályának országos döntője április 26-27-én került megrendezésre Budapesten. A nyolccsapatos mezőnyben a Fehérvár KC csapatának a hatodik helyet sikerült megszereznie. Az FKC 1998-as együttesében a klub várpalotai, bakonycsernyei, csákvári és gárdonyi fiókcsapataiban nevelkedett játékosok is helyet kaptak. »
 
„Fontos, hogy győzelemmel búcsúztassuk a szezont!“ 2013.05.01.
  Pål Oldrup Jensen joggal lehet büszke csapata tavaszi teljesítményére, amit vasárnap megkoronázott azzal, hogy a Fehérvár KC már az utolsó előtti fordulóban behozhatatlan előnyre tett szert a középházi rájátszásban. Az FKC vezetőedzője az eredménnyel ugyan elégedett volt, de a Dunaújváros elleni mérkőzés alakulásával már kevésbé… »
 
Junior: Nyolcadikként zártunk 2013.04.30.
  Az előző szezonok gyakorlatától eltérő lebonyolítási rendszerben zajlanak az utánpótlás-bajnokságok rájátszásai: a korábbi oda-vissza körmérkőzéses rendszer helyett ezúttal egyetlen hétvégi tornán alakítják ki a csapatok a végső sorrendet. A Fehérvár KC juniorjai Siófokon játszottak az 5-8. helyekért, és egy döntetlen mellett két vereséggel, valamint több súlyos sérülttel tértek haza… »
 
„Nem az a fontos, ki lőtte a gólokat…“ 2013.04.29.
  Tilinger Tamara 41 góljával fölényesen vezeti a középházi rájátszás góllövőlistáját, ami különösképpen azok számára nem meglepő, akik látták a Fehérvár KC győzelmét a Dunaújváros ellen. Pumi 13 gólt szerzett vasárnap, ráadásul fontosabbnál fontosabbakat, hiszen hetet az utolsó húsz percben, amikor kétgólos hátrányból kellett megfordítani a meccset az FKC-nek. »
 
Már biztos az ötödik hely! 2013.04.28.
  A Fehérvár KC a rájátszás befejezése előtt egy fordulóval bebiztosította az ötödik helyét, miután hazai pályán 32-29-re legyőzte a Dunaújvárosi Kohászt. Ez az eredmény azt is jelenti, hogy az FKC az ellenfelei közül egyedül a megyei riválisa ellen nyert négy meccset ebben a szezonban, és összességében a 17. bajnokiján 13. sikerét aratta 2013-ban. »
 
A negyedik Fejér megyei rangadó 2013.04.27.
  A Fehérvár KC két héten belül a negyedik mérkőzését vívja a rájátszásban vasárnap a Dunaújvárosi Kohász ellen. Az FKC három győzelem után botlott szerdán Veszprémben, de továbbra is nagy fölénnyel vezeti a középházi tabellát, és az ötödik hely bebiztosításához egyetlen pontra van szüksége a hátralévő két hazai mérkőzésén. A két Fejér megyei rivális eddigi mindhárom meccsén fehérvári győzelem született ebben az idényben. »
 
„Egyértelműen a győzelemért fogunk harcolni!“ 2013.04.27.
  A Fehérvár KC-nek négy győzelem után, szerdán vesztesként kellett elhagynia a pályát Veszprémben. Pål Oldrup Jensen csapatára már vasárnap újra megmérettetés vár, hiszen a Dunaújvárosi Kohász látogat a Köfémbe. Az FKC vezetőedzője a hétközi mérkőzést értékelte, és előre tekintett a szezon utolsó előtti meccsére is. »
 
Vasárnap javíthatunk! 2013.04.26.
  A veszprémi vereség után már vasárnap javítási lehetőséghez jut a Fehérvár KC, hiszen a Dunaújvárosi Kohászt fogadják Tilinger Tamaráék. Pumi bízik az ötödik helyhez szükséges pont(ok) megszerzésében, mert szerinte a csapat rendezni tudja a sorait az elvesztett meccs után. Szavait a statisztika is alátámasztja: az FKC 2013-ban mindössze négy vereséget szenvedett, és ezekre minden alkalommal győzelemmel válaszolt. »
 
Botlás Veszprémben 2013.04.25.
  Az első „meccslabdáját“ nem használta ki a Fehérvár KC: háromgólos vereséget szenvedett Veszprémben, így egyelőre nem dőlt el az ötödik hely sorsa a rájátszásban. A nap másik mérkőzésén a Dunaújváros legyőzte a Kiskunhalast, ami azt jelentette, hogy az FKC még egy kétgólos vereséggel is behozhatatlan előnyre tehetett volna szert középházi riválisaival szemben… »
 
A hét hírei 2013.04.24.
  Rövidhírek: Rövidhírek: A hét fotója. Ezúttal szerda-vasárnap: hétközi meccs Veszprémben (18:30), majd hétvégi itthon a Kohász ellen (18:00)! OSB-győzelmek. Magyar bajnoki eredmények. A Fehérvár TV videója. A cunder.hu programja. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2013. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Ákos Jegyiroda

Spinning

AJÁNLÓ

BERICAP