Féltucat Verica-gól 2009.04.25.
  A lőtt góljai számát tekintve Verica Nikolic a legeredményesebb magyar bajnokiját játszotta pénteken a Dunaferr ellen: hatszor talált be a vendégek kapujába. A Fehérép Alcoa FKC szerb beállójával a mérkőzést követően váltottunk néhány szót – magyarul, és bár Sladjana Djeric készen állt a fordításra, Verica a meccshelyzetekhez hasonlóan ezt a feladatot is megoldotta. »
 
Edzői vélemények 2009.04.25.
  A Fehérép Alcoa FKC tizenöt-gólos győzelme ellenére sem lehetett elégedett csapata játékával Sótonyi László, akinek elsősorban tanítványai védekezésével és a kapusteljesítménnyel kapcsolatban maradt hiányérzete. Ezzel szemben dunaújvárosi kollégája, Rapatyi Tamás a súlyos vereségtől függetlenül jogosan dícsérhette fiatal játékosainak a hozzállását. »
 
Ősi ellenfelek új szereplőkkel 2009.04.24.
  Három hónappal a legutóbbi összecsapásuk után a rájátszás második fordulójában újra megmérkőzött egymással a két megyei rivális, a Fehérép Alcoa FKC és a Dunaferr NK. Bár a szereplőkben jelentős változás történt – a januári Dunaferrből hárman, az FKC-ből kilencen léptek ma pályára – a meccs hasonlóan alakult, és tizenöt-gólos fehérvári győzelem született. »
 
Aki a fehérváriakat legyőzi… 2009.04.22.
  A Cornexi-Alcoa 2005-ös EHF-kupagyőzelme óta a fehérváriakat az európai kupaküzdelmektől búcsúztató csapat minden évben döntőbe jutott. Ez a sorozat azonban megszakadt szombaton: az idei EHF-kupasorozatban a Fehérép Alcoa FKC-t legyőző Rumentul Brasov az elődöntőben, hazai pályán szenvedett vereséget a spanyol Itxakótól. »
 
Kodó: Vereség a listavezetőtől 2009.04.20.
  Az NBII északi csoportjának vasárnapi rangadóján a listavezető Kispestet fogadta a Kodolányi FKC. Az előző délután még Debrecenben mérkőzést játszott fehérvári fiatalok - bár végig szoros küzdelemre késztették ellenfelüket - háromgólos vereséget szenvedtek a csoportból az NBI/B-be jutásra leginkább esélyes fővárosiakkal szemben. »
 
„Szomorúan vonultunk az öltözőbe” 2009.04.19.
  A döntetlennel végződött Tajtavill-Nyíradony – Fehérép Alcoa FKC mérkőzésen a vendégeknél Azari Fruzsina nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt. A fiatal jobbszélső négy gólt szerzett, így beállította eddigi NBI-es gólrekordját. Amint a meccs után készített interjúból kiderül, öröme ennek ellenére sem felhőtlen, hiszen csapata pontvesztését csalódásként élte meg. »
 
Ifik: Sikeres keleti túra 2009.04.18.
  Az ifjúsági bajnokság rájátszásának kezdéseként Debrecenbe látogatott a Fehérép Alcoa FKC, és egygólos győzelmet aratott a DVSC-Aquaticum ellen. Az alapszakaszban döntetlenre végzett a két csapat egymással a cívisvárosban, ám ezúttal Mihály Attila tanítványai ötgólos hátrányból is fordítani tudtak. »
 
Döntetlennel indult a rájátszás 2009.04.18.
  Ahogy az alapszakaszban, úgy a rájátszásban sem sikerült nyernie a Fehérép Alcoa FKC csapatának Nyíradonyban – egy olyan mérkőzésen, ahol több irányító ült a lelátón, mint játszott a pályán. A 23-23-as döntetlennel végződött találkozón a hazaiak Kudor Kittit, a fehérváriak Siti Esztert, Kamper Olíviát és Tilinger Tamarát nélkülözték, így Bízik Boglárka először jutott kezdőként szerephez az NBI-ben. »
 
Kéttucat nemzetközi mérkőzés 2009.04.14.
  A Fehérép Alcoa FKC-nek – a korábbi évekhez hasonlóan – a 2008/2009-es idényben is gazdag nemzetközi programban volt része. Az elmúlt héten az SKP Bratislava ellen lejátszott két mérkőzéssel 24 tét- és felkészülési meccset vívtak a fehéráriak külföldi csapatokkal szemben. A nemzetközi mérkőzésekről Szikora Melinda és Lévai Zsófia mesélt. »
 
A hét zárásaként: Taekwando 2009.04.10.
  Véletlen egybeesés folytán alakult úgy, hogy a Fehérép Alcoa FKC csapata „ázsiai napokat” tartott a húsvéti miniszünet előtt. A csütörtöki japán vacsorát péntek délután koreai harcművészeti edzés követte, melyet Sótonyi László kérésére Dr. Varga Attila, fekete öves taekwando-mester vezényelt a lányoknak és az edzőknek. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Következik

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana