Decemberi program 2008.12.02.
  A téli felkészülési időszakban két BL-csapat is Székesfehérvárra látogat. December 16-án 16h-kor a Kindl Gabriellát a soraiban tudó montenegrói bajnokot, a Buducnost Podgoricát fogadja a Fehérép Alcoa FKC; majd 29-én szintén 16h-kor a Bulath Anitával felálló horvát bajnok Podravka Vegeta lesz a Köfém Sportcsarnok vendége. »
 
Kodó: Első helyről várjuk a tavaszt 2008.11.30.
  Idei utolsó tétmeccsüket játszották vasárnap ifjúsági játékosaink. A Kodolányi FKC Tatabányára látogatott, és alaposan felforgatott csapattal is négygólos győzelmet aratott. Az első félidő végi egygólos előnyét a szünet után rögtön négyre növelte a Kodó, és ezt követően végig 3-6 gólnyi különbség volt a két csapat között. A Kodó a tabella éléről várhatja a tavaszi folytatást. »
 

Laima Hollandiából

2008.11.30.
  Ezen a héten 17 európai válogatott három csoportban csatázott azért, hogy a jövő évi világbajnoksághoz egy lépéssel közelebb kerüljön. A selejtező csoportok első helyezettjei vívták ki a jogot arra, hogy újabb play-off meccseken vegyenek majd részt a Kínáig vezető úton. A Fehérép Alcoa FKC átlövője, Laima Bernataviciute a litván válogatottal harmadik helyen zárt a hollandiai Emmenben. »
 
Kodó: Tizenketten osztoztak a gólokon 2008.11.23.
  Az NBII őszi szezonjának utolsó előtti fordulójában a Kodolányi FKC a Dunakeszi ellen aratott fölényes győzelmet a Köfém Sportcsarnokban. A 32-19-es végeredménnyel zárult találkozón végig a hazaiak vezettek, és különösen a második félidőben vált szembetűnővé a különbség a két csapat között. A Kodó valamennyi mezőnyjátékosa gólt szerzett. »
 
Kodó: Továbbra is az élen 2008.11.16.
  A szombati, kiskunhalasi NBI-es ifjúsági mérkőzés és azt követő csapatvacsora után vasárnap a Kodolányi FKC színeiben a Budakalász együttesét fogadták fiataljaink az NBII 9. fordulójában. A tabella élén álló fehérváriak 33-29-re bizonyultak jobbnak a nagyon kultúráltan és sportszerűen kézilabdázó vendégeknél. »
 
Ifik: Borúra derű 2008.11.16.
  A szerdai nagykülönbségű vereséget követő bánat után ezúttal tizenöt-gólos idegenbeli győzelemnek örülhettek a Fehérép Alcoa FKC ifistái. Mihály Attila csapata mindössze két gólt kapott a Kiskunhalastól a mérkőzés első tizenkilenc percében, és az ekkor kialakult előnyt a szünetig megtartották, a meccs végére szinte megduplázták a fehérváriak. »
 
Újabb gyenge teljesítmény 2008.11.16.
  A naptári év utolsó tétmeccsén a Janus-arcú Fehérép Alcoa FKC ismét a rosszabbik oldalát mutatta. A fehérváriak Kiskunhalason szenvedtek háromgólos vereséget egy gólokban szegény, de technikai hibákban gazdag mérkőzésen. Az FKC hetedik idegenbeli bajnokiján ötödször hagyta el vesztesként a pályát. »
 
Angyalföldi képek 2008.11.15.
  A Fehérép Alcoa FKC szerdai angyalföldi vendégszerepléséről ezúttal Kékesi Krisztina fotóiból – melyeket ezúton is köszönünk – állítottunk össze képgalériát. A mérkőzést 31-24-re nyerték a vendégek, azaz a fehérváriak a Dunaferr elleni szintén hétgólos győzelmük óta először örülhettek idegenbeli sikernek– tették mindezt Siti Eszti születésnapján és Vaszari Virág századik bajnokiján! »
 
Veretlen tizenhárom évesek 2008.11.15.
  A Fehérép Alcoa FKC veretlenül nyerte az Adidas Országos Kézilabda Utánpótlás-bajnokság tizenhárom éves korosztályának elmúlt hétvégén megrendezett megyei döntőjét. A második és harmadik helyen a DVSI csapatai végeztek, míg a Rácalmás SE negyedikként zárta a tornát. »
 
Tudod-e...? avagy egy oldal statisztika 2008.11.14.
  Szerdán még ősz volt, de a hétvégén már itt is a tavasz, legalábbis ami a női pontvadászatot illeti. Így aztán még az idén, másodszor is megmérkőzünk a Kiskunhalas gárdájával. Idegenbeli mérlegünk nem túl fényes ellenük, nagyon ránk férne egy halasi siker. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana