Folyamatos, apró előrelépések 2008.11.13.
  Kovács Angéla a hétvégi EHF-kupamérkőzésen jó játékkal és nagy gólokkal – az egyiket ráadásul kettős emberhátrányban szerezte – örvendeztette meg a Fehérép Alcoa FKC szurkolóit. Szerdán a Vasas ellen négy találattal segítette csapatát a győzelemhez. A fiatal jobbszélsőtől rövid értékelést kértünk a csapat bajnoki és nemzetközi kupaszerepléséről. »
 
Győzelemmel zártuk a hivatalos őszt 2008.11.12.
  Bár szombaton Kiskunhalason vár még egy bajnoki a Fehérép Alcoa FKC-re, ma a hivatalos őszi szezon utolsó mérkőzésén arattak győzelmet a fehérváriak a Vasas otthonában. A második félidő első öt percében ugyan nem esett gól, de az ezt követő hét percben hét FKC-találatra csak egy hazai válasz érkezett, és az ekkor kialakult jelentős különbség a meccs végéig megmaradt a két csapat között. »
 
Ifik: Az idei legnagyobb verés 2008.11.12.
  A hétvégén, Sólymáron nyújtott remek teljesítmény után a szezon legsúlyosabb vereségébe szaladtak bele fiataljaink a Vasas otthonában, NBI-es ifjúsági mérkőzésen. A nagy fölényben játszó hazai csapat már az első félidőben kilencgólos vezetésre tett szert, amit folyamatosan tovább növelt, és végül 43-29-re győzte le a Fehérép Alcoa FKC-t. »
 
Tudod-e...? avagy egy oldal statisztika 2008.11.12.
  Sikeresen megvívott EHF-kupameccsek után ismét bajnoki mérkőzést játszunk. Ha legalább hét góllal nyerünk, a tabellán előrelépünk az ötödik helyre. Mai ellenfelünk a bajnokságban jelenleg az utolsó helyen álló Vasas csapata lesz. »
 
„Sohasem az ellenfelek miatt aggódom” 2008.11.11.
  A mai napon nemcsak az EHF-kupában, hanem a Magyar Kupában is kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait. Ahogy a nemzetközi porondon, úgy ebben a versenysorozatban sem kapott könnyű feladatot a Fehérép Alcoa FKC: a fehérváriak az FTC-hez látogatnak. Sótonyi László vezetőedző szerint a komoly ellenfelek ellen elért sikernek van igazi értéke. »
 
EHF: Az Urban Brasov lesz az ellenfelünk 2008.11.11.
  A mai bécsi sorsolás eredményeként a román Urban Brassov csapatát kapta ellenfélnek a Fehérép Alcoa FKC. Az EHF-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzését Székesfehérváron, a Köfém Sportcsarnokban játsszák a 2009. február 7-8-i hétvégén; a visszavágóra egy héttel később Brassóban kerül sor. »
 
EHF: Két-két orosz és német kiemelt 2008.11.10.
  A hétvégén tizenhatra csökkent az EHF-kupában még versenyben lévő csapatok száma; az így kialakult mezőny várja a nyolcaddöntők keddi sorsolását. A Fehérép Alcoa FKC ezúttal is a nyolc kiemelt csapat egyikét kaphatja. Érdekesség, hogy a címvédő Dinamo Volvograd és a tavalyi döntős Itxako Navarra nem szerepel a kiemeltek között. »
 
Kodó: Parádés győzelem a Pilisben 2008.11.09.
  A Kodolányi FKC remek játékkal és tizenhárom-gólos győzelemmel hozta el a két pontot az NBII élvonalába tartozó Pilisvörösvár otthonából a bajnokság nyolcadik fordulójában. Különösen a második félidőben volt meggyőző a fehérvári fiatalok teljesítménye: a játékrészt 18-7-re nyerték Mihály Attila tanítványai. »
 
EHF: Szultánkenyér és kölcsöngyúró 2008.11.09.
  Gondolta volna, hogy a Fehérép Alcoa FKC – Ormi-Loux Patras EHF-mérkőzésen két gólt lőtt a görög klub titkárnője? És azt, hogy a fehérváriak segítették ki a vendégeket gyúróval, vagy hogy a mérkőzés EHF-ellenőre a kézilabda mellett az édességek szakembere? Íme néhány érdekesség a szombati mérkőzéssel kapcsolatban… »
 
EHF: Biztos továbbjutás 2008.11.08.
  Egy második félidei hullámvölgy ellenére is magabiztosan jutott a Fehérép Alcoa FKC az EHF-kupa nyolcaddöntőjébe. Sótonyi László tanítványai a görögországi döntetlen után Fehérváron 33-28-ra győzték le az Ormi-Loux Patras csapatát. A mérkőzés legeredményesebb játékosának Kristina Trishchuk bizonyult tizenegy góllal. A patraszi Vivi Kazaki kilencszer volt eredményes. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana