Ifik: Pontszerzés Debrecenben 2008.09.28.
  Pontosztozkodással zárult a Fehérép Alcoa FKC ifjúsági csapatának debreceni vendégszereplése. A mérkőzés 45. percéig hol elhúzott két-három góllal a hazai csapat, hol egálig zárkózott az FKC. Ekkor azonban nyolc percig érintetlen maradt Trimmel Brigitta hálója, a vendégek átvették a vezetést, de az utolsó percben a Loki egyenlíteni tudott. A serdülők bravúros győzelmet arattak. »
 
A hajrában tört meg a lendület 2008.09.28.
  Igazi rangadót vívott a Fehérép Alcoa FKC Debrecenben. Az első félidőben a vendégek uralták a játékot, csak egy vitatható időntúli hétméteressel zárkózott fel a DVSC egy gólra. A második játékrészben 19-20-nál következett be a fordulópont: a hazaiak zsinórban öt gólt dobtak. Az FKC ugyan még feljött 28-27-re, de a hajrában elkövetett technikai hibáik miatt megfordítani már nem tudta a végig nagyiramú meccset. »
 
Tudod-e...? avagy egy oldal statisztika 2008.09.25.
  Ebben a bajnokságban úgy néz ki felültünk a libikókára, egyszer fenn, egyszer lent. Győzelmünket vereség követte, és mivel szerdán kikaptunk, szombaton....Van mit törlesztenünk egyébként is a Lokinak, mert tavaly mindkét bajnokit elveszítettük, és a hazai döntetlennel a Magyar Kupából is kiejtettek bennünket. »
 
Ifik: Rájuk nem lehetett panasz 2008.09.24.
  Az ifjúságiak mérkőzésén remek hajrával biztosította be a győzelmét a Fehérép Alcoa FKC az eddig veretlen Békéscsaba ellen. Hiába vezettek a vendégek négy góllal is az első félidő vége felé, a Fehérvár már a második félidő elején ledolgozta a hátrányát, és az utolsó hét percet 4-1-re nyerve alakította ki a 31-27-es végeredményt. »
 
Brutális földet érés 2008.09.24.
  Amit a Dunaferr elleni idegenbeli győzelemmel felépített a Fehérép Alcoa FKC, azt szerdán rögtön le is rombolta hazai pályán a Békéscsabával szemben. A fehérváriak úgy szenvedtek hétgólos vereséget, hogy a második félidőben mindössze hét gól lőttek. A Békéscsaba fennállása első győzelmét aratta Székesfehérváron, és négy forduló után továbbra is pontveszteség nélkül áll a bajnokságban. »
 
Tudod-e...? avagy egy oldal statisztika 2008.09.23.
  A statisztikai adatok alapján sima hazai győzelem várható, de a Csaba idei eredményei, 3 meccs, 3 győzelem, azt mutatják, hogy nem lesz egyszerű ez a győzelem. Minden esetre a 100%-os hazai mérlegünket jó lenne megtartani. »
 
FMH: „Előre szólok, nehéz lesz” 2008.09.23.
  A Fejér Megyei Hírlap a szerdán 18 órakor kezdődő, Békéscsaba elleni mérkőzés beharangozójaként interjút közölt Sótonyi Lászlóval, a Fehérép Alcoa FKC vezetőedzőjével, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy az eddig veretlen és nagyon jól védekező ellenféllel szemben újabb kemény csata vár csapatára. »
 
Rangadó után, újabb feladat előtt 2008.09.22.
  A Dunaferr felett aratott siker és a szerdai, Békéscsaba elleni bajnoki között Kovács Angéla, a Fehérép Alcoa FKC jobbszélsője tekintett vissza a szombati rangadóra, és mesélt a csapat előtt álló hétközi megmérettetésről. Angéla véleménye azért is különösen érdekes, mert éppen Dunaújvárosból szerződött az előző szezon előtt Székesfehérvárra. »
 
Vendégségben Sir Lancelotnál 2008.09.22.
  Még a bajnokság kezdetekor vett részt középkori lakomán a Fehérép Alcoa FKC. Budapesten a Sir Lancelot étteremben a finomságoktól roskadozó tálak jobbnál jobb falatokkal, a lovagok, zsonglőrök és hastáncosok látványos programmal tették felejthetetlenné az estét – amint erről a fotók is tanúskodnak… »
 
Kodó: Diadal Dorogon 2008.09.21.
  Vasárnap Dorogra látogatott a Kodolányi FKC, és viszonylag szorosabb első félidő után, simán gyűjtötte be első győzelmét az NBII-ben. A 42-32-re végződött találkozón a fehérváriak valamennyi mezőnyjátékosa szerzett gólt. Ezen a meccsen mutatkozott be a Kodó „felnőtt” csapatában Dancs Nóra és Makarész Evelin. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana