Lélek és test 2008.07.24.
  A kemény alapozás egyhangúságát tompítandó ezúttal némi szellemi erőfeszítéssel járó programot talált ki játékosainak Mihály Attila, a Fehérép Alcoa FKC ifjúsági csapatának edzője. A lányok a Szépművészeti Múzeumba látogattak, ahol Lovass Dóra rengeteg érdekességgel tarkított tárlatvezetésén ismerkedtek meg a „Lélek és test” fotográfiai kiállítás világviszonylatban is kiemelkedő alkotásaival. »
 
Verona vagy Minszk? 2008.07.22.
  A 2008/2009-es európai kupaküzdelmek első két fordulójának bécsi sorsolásán eldőlt, – pontosabban nem dőlt el – hogy ki ellen lép először pályára a második körben bekapcsolódó Fehérép Alcoa FKC csapata. Az október 4-5-i hétvégén, majd egy héttel később a fehérorosz Arkatron és az olasz Scaligera Vigasio csatájának a győztese lesz Sótonyi László együttesének az ellenfele. »
 
VB-ezüst egy hét távlatából 2008.07.21.
  Vaszari Virág a csütörtöki Szezonnyitón – Laima Bernatavicutéval együtt – csak a kispadról figyelte a csapattársak edzését. Az Egyetemi Világbajnokság után kapott egy hét szünet után ma már Virágék is aktív részeseivé váltak a napi háromedzéses felkészülési programnak. A velencei emlékekről és az alapozásról a Fehérép Alcoa FKC balszélsője nyilatkozott. »
 
Statisztika - Játékok 2008.07.19.
  A csapat és a játékosok után lássunk egy statisztikai összeállítást a szurkolókról is. A bajnokság elején indítottuk góltotó és Cori-kvíz játékainkat, most ezek legérdekesebb adatait olvashatjátok. »
 
A sajtónak is bemutatkoztak 2008.07.18.
  A 2008/2009-es szezonra való felkészülést elkezdő keretben Petróczi Viktória és Verica Nikolic mellett egy harmadik új arcot is felfedezhettek a Fehérép Alcoa FKC szurkolói a csütörtöki Szezonnyitó nyilvános edzésén: Szikora Melinda a Kiskunhalas csapatától érkezett; a tehetséges hálóőr tizenkilenc éves. A három játékos az edzés utáni sajtótájékoztatóján a médiának is bemutatkozott. »
 
„Színnel-lélekkel” a csapat mellett 2008.07.18.
  Újabb taggal bővült a Fehérép Alcoa FKC női kézilabda-csapatának a szponzori köre, miután ezen a héten a PAUKER Kft együttműködési szerződést kötött a székesfehérvári klubbal. Ezzel a sport is helyet kap a nyomdaipari cég társadalmi szerepvállalásában, mely eddig a drogmegelőzésre és kulturális témákra irányult. »
 
A Csapat mindenek előtt 2008.07.18.
  A Fehérép Alcoa FKC csapata az alapozási időszak kezdetével, szokásához hűen Székesfehérváron megtartotta éves szezonnyitó sajtótájékoztatóját. Az eseményen az új vezetőedző Sótonyi László azt hangsúlyozta, hogy igazi Csapatot akar létrehozni, melyben az egyéni érdekét mindenkinek a közös célok alá kell rendelnie. »
 
TERSZOL Kupa harmadszor 2008.07.18.
  Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Székesfehérváron a TERSZOL támogatásában nemzetközi torna, melyen az idén a horvát bajnok Podravka Vegata, a román „U” Jolidon Cluj és a magyar bajnokság ezüstérmese, a Dunaferr NK lesz a Fehérép Alcoa FKC vendége. A torna időpontja: augusztus 15-16. »
 
Anima Sana in Corpore Sano 2008.07.15.
  Ép testben ép lélek – tartja a latin mondás, melynek kezdőbetűi a világ egyik vezető sportcipőmárkájának a nevét adják ki. Az ASICS és a Fehérép Alcoa FKC között született megállapodás értelmében a japán cég a fehérvári női kézilabda-csapat szponzorává vált. Európában az ASICS piacvezető a futócipők, míg második a teremcipők piacán. »
 
Edzésbe állt a csapat 2008.07.14.
  Hétfőn délután fél négykor Sótonyi László megtartotta az első edzését a Fehérép Alcoa FKC-nál. A tréninget megelőzően Balássi Imre klubelnök mutatta be a csapatnak az új vezetőedzőt és a frissen igazolt játékosokat, Verica Nikolicot, Petróczi Viktóriát és Szikora Melindát. A nyári felkészülést négy ifjúsági játékos is a felnőtteknél kezdte meg. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Következik

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana