Harmadik hely az elődöntőben 2008.05.22.
  Vasárnap országos elődöntő színhelye volt a Köfém Sportcsarnok. Az Adidas Gyermekbajnokság 1999-es korosztályában Nyugat-Magyarország nyolc legjobb csapata – köztük a Fehérép Alcoa FKC – mérte össze az erejét. A fehérváriak a csoportjukban a harmadik helyen végeztek, és nem jutottak a nagydöntőbe. Teljesítményükért így is dicséret illeti őket. »
 
Ifik: Harminckilenc akciógól 2008.05.19.
  A Fehérép Alcoa FKC ifjúsági csapata úgy nyert 39-37-re Hódmezővásárhelyen, hogy egyetlen büntetőhöz sem jutott. A vendég fehérváriak a mérkőzés huszadik perce körül háromgólos vezetésre tettek szert, amit a második játékrész derekán hatgólosra is duzzasztottak. A bőséges góltermésből a szélsők tizenöt találattal vették ki a részüket. »
 
A Fehérép ellen törték meg a jeget 2008.05.19.
  Sorozatban öt elvesztett bajnoki után a Hódmezővásárhely egygólos győzelmet aratott a Fehérép Alcoa FKC ellen. A második félidőben már öttel is vezettek a hazaiak, de a fehérváriak a hajrában felzárkóztak, sőt 18 másodperccel a meccs vége előtt a labdát is megszerezték, de egyenlíteni már nem tudtak. A mai vereség azt jelenti, hogy csapatunknak az utolsó fordulóban kell kivívnia a negyedik helyet. »
 
Száguldó sztárok 2008.05.15.
  Tobak Zoltán rallyversenyző betartotta ígéretét: mivel a magyar jégkorong-válogatott felkerült az „A” csoportba, rallyversenyen ültette autójába Palkovics Krisztiánt és Horváth Andrást, valamint rallykedvelő barátait: Sub Bass Monster rappert és Vaszari Virág kézilabdázót. Az A8 kategóriás Mitsubishi Lancer EVO VI gépkocsival száguldó pilóta örömmel mesélt a közös autózásról és magáról a versenyről. »
 
Ifik: Nehéz hét – jó zárással 2008.05.11.
  Szerda és péntek után szombaton újabb tétmérkőzés várt a fiataljainkra: az NBI ifjúsági bajnokságában a Fehérép Alcoa FKC a Goldberger gárdáját fogadta. Egy szorosabb első félidőt követően a második derekán dőlt el végleg a meccs, melyet 38-30-ra nyertek a hazaiak. Kiss Adrienn kilenc, Kaszás Ivett nyolc akciógólt lőtt. »
 
Végre kétszámjegyű győzelem 2008.05.10.
  Míg az első negyedórában felváltva lőtték a gólokat a Fehérép Alcoa FKC és az Óbudai Goldberger SE játékosai, a mérkőzés utolsó harmadában tizenöt fehérvári találatra mindössze öt fővárosi érkezett. A találkozó így tizenkét-gólos Fehérép-győzelemmel zárult, ami egyben Vura József tanítványainak a legnagyobb különbségű sikere az idei bajnokságban. »
 
Kodó: Vereség a listavezetőtől 2008.05.10.
  Míg szerdán az NBI-ben, úgy pénteken az NBI/B-ben is a listavezető vendégszerepelt Fehérváron. A felnőtt csapatunkhoz hasonlóan a második vonalban szereplő Kodolányi FKC is a mérkőzés kezdeti szakaszában tudott csak lépést tartani ellenfelével, a PEAC-cal, majd a sorozatban hét gólt szerző pécsiek állandósították a fölényüket, és végül 36-30-ra legyőzték fiataljainkat. »
 
Ifik: Megint csak pici hiányzott 2008.05.08.
  Újból remekül küzdve, jó mérkőzést játszva szenvedtek szoros mérkőzésen vereséget fiataljaink. Ezúttal az NBI ifjúsági bajnokságában a Győrt fogadta a Fehérép Alcoa FKC, és végig kiegyenlített találkozón kétgólos vendégsiker született. A meccs kiegyenlítettségét mutatja, hogy a győriek az 59. percben vezettek először a mérkőzés folyamán két góllal. »
 
Fehérváron sem állt meg az ETO 2008.05.08.
  A Fehérvár Alcoa FKC otthonában sem szakadt meg a Győr bajnokságbeli veretlenségi sorozata. A 12. percben még a hazaiak vezettek, de egy 7-0-s sorozatnak köszönhetően elhúztak a vendégek, akik a meccs végéig megtartották az ekkor megszerzett előnyüket. Mindkét oldalon a légiósok - Kristina Trishchuk és Laima Bernataviciute, illetve Katerina Mravikova és Aurelia Bradeanu – jártak élen a góllövésben. »
 
Visszapillantó - ez történt áprilisban 2008.05.05.
  Az előző hónaphoz képest áprilisban sem változott a helyzet, NB1-es csapatainkra ismét csak egy bajnoki mérkőzés várt. A népi bölcsesség szerint, az áprilisi időjárás szeszélyes, de csapataink elmúlt havi teljesítménye még az időjárást is túlszárnyalja. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 következő >>

© 2009 Alcoa Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2010. szeptember
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
FACEBOOK

Következik

Spinning

AJÁNLÓ

BEMER 3000

Rexfontana