A hét hírei 2009.07.20.
  Rövidhírek: Egy ide-egy oda Veszprémben; Tápai Szabina és Fekete Csilla francia, illetve spanyol csapathoz szerződött; eldőlt, hogy ki lesz az első ellenfelünk a bajnokságban és az EHF-kupában. Horváth Bernadett felkészülési meccseken szerepelt a junior válogatottal. »
 
Ellenfelek négy földrészről 2009.07.18.
  A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) szerdán Bázelben kisorsolta a kínai világbajnokság csoportjait. Magyarország a C jelű csoportba került, ahol rajtunk kívül az olimpiai bajnok Norvégia és Románia képviseli még Európát, valamint Japán, Tunézia és Chile válogatottjaival is megmérkőzünk majd a december 5-én rajtoló VB csoportkörében. »
 
Szezonnyitó és bérletárusítás 2009.07.16.
  Az Alcoa FKC július 31-én (pénteken) délután tartja Szezonnyitó napját a Köfém Sportcsarnokban. A programban Hypo Niederösterreich elleni mérkőzés és szurkolói találkozó is szerepel. Klubunk a Szezonnyitón kezdi meg az éves bérletek árusítását – melyek aznap a helyszínen 10% kedvezménnyel vásárolhatóak meg. »
 
Nyári felkészülési program 2009.07.15.
  Veszprémben kezdi, Pozsonyban zárja a felkészülési mérkőzések sorát az Alcoa FKC. Augusztusban három torna is szerepel Sótonyi László csapatának a programjában, köztük hazai pályán a hagyományos Terszol Kupa. A nyilvános Szezonnyitóra július 31-én kerül sor, amikor a Hypo Niederösterreich látogat Székesfehérvárra. »
 
Ifi EB az egyik főszereplő szemével 2009.07.14.
  Az Alcoa FKC hétfői sajtótájékoztatóján nemcsak a felnőtt csapat meghatározó játékosai vettek részt, hanem a 17 éves Zsigmond Vivien is, aki az egyik meghatározó tagja volt az U17-es Európa-bajnokságon ötödik helyezést elérő és a jövő évi világbajnokságra kijutó magyar ifjúsági válogatottnak. »
 
A tétmeccseket nem lehet modellezni 2009.07.13.
  Egy új szezon kezdete mindig magában hordoz új terveket, ambíciókat, reményeket, de kérdéseket is. Ennek a szellemében beszélgettünk Sótonyi Lászlóval, az Alcoa FKC vezetőedzőjével az idény első edzését követően a felkészülésről, a fiatal játékosok szerepének változásáról és az átalakított keret esélyeiről. »
 
Elkezdődött… 2009.07.13.
  A hétfő koradélutáni sajtótájékoztatóval és az azt követő edzéssel Székesfehérváron is kezdetét vette a 2009/2010-es női kézilabda-idény. Az első foglalkozásról az Alcoa FKC két új beállósa hiányozott: Rádl Tímea kedden fejezi be tanulmányait Spanyolországban, majd csütörtökön csatlakozik a csapathoz; Horváth Bernadett a junior válogatottal készül a közelgő EB-re. »
 
Az igazolásoknál fontosabb az akarat 2009.07.10.
  A 2009/2010 szezon felkészülési időszaka előtti néhány napban a szabadság utolsó pillanatainak a kihasználása, valamint az új idényt megelőző izgatott várakozás jellemzi a játékosokat. Kristina Trishchukot is erről a két témáról kérdeztük; a Fehérép Alcoa FKC átlövője a tőle megszokott nyíltsággal osztotta meg velünk gondolatait… »
 
Utolsó laza hét 2009.07.09.
  Ha járna díj az év felfedezettjének, akkor a Fehérép Alcoa FKC csapatánál minden bizonnyal Szikora Melinda kapta volna ezt az elismerést. A tehetséges hálóőr hétfőn a második idényét és ezzel együtt nyári alapozását kezdi meg a fehérváriaknál.  Meli az edzésmunka szempontjából az év legkeményebb heteinek balatoni élményekkel feltöltődve indulhat neki. »
 
Nisben – sajnos csak nézőként 2009.07.08.
  Kaszás Ivett, a Fehérép Alcoa FKC 16 éves átlövője alapembernek számított a magyar U17-es válogatottban, azonban súlyos térdsérülése miatt nem vehetett részt a szerbiai Európa-bajnokságon. Ivett szüleivel azért két napra ellátogatott Nisbe, hogy csapattársainak drukkoljon… »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2013. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Ákos Jegyiroda

Spinning

AJÁNLÓ

BERICAP