|
 |
|
|
 |
Az utolsó negyedórában dőlt el |
2007.10.13. |
| |
Változatos mérkőzést játszott a Cornexi-Alcoa csapata a Győri Audi ETO otthonában. A hazaiak papírforma győzelmet arattak ugyan a székesfehérvári együttes felett, de a vendégeknek több alkalommal is lehetőségük volt arra, hogy izgalmassá tegyék a találkozót. Vura József lányai az utolsó tíz percben engedtek ki, onnantól pedig a győriek magabiztosan nyerték az összecsapást.
» |
| |
 |
 |
Kodó: Tompa játék Szombathelyen |
2007.10.13. |
| |
Pénteken Szombathelyen vendégszerepelt a Kodolányi-Cornexi-Alcoa, és kilencgólos vereséget szenvedett a főiskola csapatával szemben. A Cori felnőtt keretének tagjait nélkülöző fehérváriak 45 percig partiban voltak a házigazdák ellen. A hat forduló után 50%-os mutatóval rendelkező Kodóból Kiss Adrienn és Bízik Boglárka voltak a legeredményesebbek.
» |
| |
 |
 |
Erős ellenféllel száll szembe a Cornexi |
2007.10.10. |
| |
A Cornexi–Alcoa csapata a Bajnokok Ligája 2. selejtezőjéből kieső dán Aalborg csapatával került össze a EHF-kupa 3. fordulójában. A székesfehérvári együttes az első meccset az Aalborg otthonában, Dániában játsza le november első hétvégéjén, a visszavágóra pedig egy héttel később Székesfehérváron kerül sor.
» |
| |
 |
 |
Cornexi-győzelem Móron is |
2007.10.07. |
| |
A Cornexi-Alcoa női kézilabdacsapata a Femina Visé elleni EHF-kupa visszavágó mérkőzésen hétgólos győzelmet aratott – ezúttal Móron, a Bornapok egyik záróeseményeként. A székesfehérvári együttes így 65-38-as összesített eredménnyel jutott tovább a nemzetközi kupa harmadik fordulójába, és várhatja a keddi sorsolást.
» |
| |
 |
 |
Átértékelt második félidő |
2007.10.06. |
| |
Az utolsó másodpercben kínai figurával szerzett góllal végül húszgólos győzelmet aratott a Cornexi-Alcoa a Femina Visé elleni EHF-kupa mérkőzésen. A gyenge első félidő után a mérkőzésen végig jó teljesítményt nyújtó Sladjana Djeric mellé felnőttek a csapattársak is, és a hazaiak egyre jobban elhúztak a lelkes belgáktól. Az utolsó tíz percet 10-1-re nyerte a Cornexi.
» |
| |
 |
 |
Kodó: Rajt-cél győzelem |
2007.10.06. |
| |
Bár a végére csak egy gólnyi maradt az előnyből, a Kodolányi-Cornexi-Alcoa az első perctől az utolsóig vezetve győzte le a Vasvár csapatát, melyben Szabó Hedvig és Utasi Ágota személyében két korábbi válogatott játékos is szerepelt. A fehérváriaknál a kilenc akciógólt szerző Kiss Adrienn és a nyolcgólos Kaszás Ivett volt a legeredményesebb.
» |
| |
 |
 |
„Kilépünk a porondra” |
2007.10.04. |
| |
A hétvége az EHF-kupa jegyében fog telni a Cornexi-Alcoánál. A belga Femina Visé elleni két összecsapásra készülő csapat vezetőedzőjét, Vura Józsefet, valamint Kristina Trishchukot, a fehérváriak orosz idegenlégiósát kérdeztük az eheti programról és a nemzetközi kupameccsek előtti várakozásról.
» |
| |
 |
 |
Elváltak Petra és a Cornexi útjai |
2007.10.04. |
| |
Megválik Petra Válovától a Cornexi-Alcoa női kézilabda-csapata. A 28 éves cseh válogatott beálló 2006. nyarán igazolt Fehérvárra, és a Cornexi színeiben 40 tétmérkőzésen 33 gólt szerzett. Bajnoki meccseken 32 alkalommal lépett pályára, és 22-szer volt eredményes.
» |
| |
 |
 |
Visszapillantó - ez történt szeptemberben |
2007.10.04. |
| |
Az idei évadban ezzel az új rovattal szeretnénk a "statisztikára éhes" szurkolóinkat kielégíteni. Az összeállítás szigorúan a számok tükrében állítja fel a különböző sorrendeket. A szakmai értékeléseket meghagyjuk az edzői stábnak illetve szakértő közönségünknek.
» |
| |
 |
 |
Femina Visé - a belga bajnok |
2007.10.03. |
| |
Szombaton Székesfehérváron és vasárnap Móron a Femina Visé csapata ellen játszik EHF-kupa mérkőzést a Cornexi-Alcoa. A vendégek bajnokként és kupagyőztesként zárták az előző szezont. Keretükben hat belga válogatott és egy egykori 29-szeres román válogatott szerepel, de egy-egy tunéziai és francia is található a Magyarországra érkező tizenhat játékos között.
» |
| |
 |
|
|
|
 |
 |
 |
ESEMÉNYEK |
 |
 |
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 29 |
30 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
| 6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
| 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
| 20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
| 27 |
28 |
29 |
30 |
31 |
1 |
2 |
|
 |
|