|
 |
|
|
 |
Szombaton Vácra látogat az Alcoa FKC |
2012.05.11. |
| |
A Váci NKSE és az Alcoa FKC legutóbbi kilenc bajnokiján, beleértve az ebben a szezonban lejátszott három mérkőzésüket is, kivétel nélkül hazai győzelem született. A fehérváriak célja, hogy szombaton változtassanak az eredmények eme egyhangúságán, illetve – ahogy Rádl Tímea fogalmazott – megmutassák, hogy „a múlt hétvégi meccs csak egy botlás volt“.
» |
| |
 |
 |
Újabb fordulatban bízva |
2012.05.10. |
| |
A rájátszás eddigi négy fordulójában a végletek jellemezték az Alcoa FKC-t: a fehérváriak csak nyolcadikként kerültek a középházba, ott azonban az idei egyik legjobb sorozatukat produkálva három mérkőzést nyertek zsinórban, majd ezt követte a szezon talán legcsúfosabb veresége a Veszprém ellen. A váci bajnoki előtt Konkoly Csabánál érdeklődtünk, hogy ezúttal melyik arcát mutatja majd csapata…
» |
| |
 |
 |
Országos döntőben a 2001-esek is! |
2012.05.08. |
| |
Az Erima Országos Bajnokság 2001-es korcsoportjában is országos döntőt játszhat az Alcoa FKC csapata! Molnár-Nagy Beatrix tanítványai az első helyezett Moháccsal azonos pontszámmal, a második helyen kerültek be a május 19-20-án Debrecenben megrendezésre kerülő döntőbe.
» |
| |
 |
 |
A hét hírei |
2012.05.08. |
| |
Rövidhírek: A hét fotója. Szombaton 18 órakor Vácra látogatunk. Fotógalériák a Veszprém elleni bajnokiról. Magyar, spanyol és dán bajnoki eredmények. Változások a junior és ifjúsági rájátszás menetrendjében.
» |
| |
 |
 |
„A Veszprém csapatként ma jobb volt nálunk“ |
2012.05.06. |
| |
A 2011/2012-es szezon utolsó hazai mérkőzésére optimistán készülhetett a rájátszásban eddig jó formát mutató Alcoa FKC, ezzel szemben váratlanul nagy különbségű vereséget lett a Veszprém Barabás KC elleni meccs vége. Konkoly Csaba a mérkőzés után arról beszélt, hogy csapata nevében is szégyenli magát, illetve hogy a siránkozás helyett az okulás a helyes válasz egy ilyen kudarc után.
» |
| |
 |
 |
Súlyos vereség az utolsó hazai bajnokin |
2012.05.06. |
| |
A rájátszást három győzelmmel nyitó Alcoa FKC a két alapemberét, Hornyák Dórát és Emberovics Mírát nélkülöző Veszprém Barabás KC-t fogadta – azaz az előjelek a fehérváriaknak kedveztek… Ehhez képest Konkoly Csaba csapata értékelhetetlen teljesítményt nyújtva tizenegy góllal maradt alul a szezon utolsó hazai mérkőzésén.
» |
| |
 |
 |
Szezononként két Veszprém-meccs a Köfémben |
2012.05.05. |
| |
A harmadik élvonalbeli idényét játszó veszprémiek rendszeresen évente kétszer látogatnak a Köfémbe; az első kettőben háromszor vereséget szenvedtek az Alcoa FKC otthonában, egyszer győztesen távoztak Fehérvárról. Az idei pontvadászat alapszakaszában döntetlent hozott a két együttes összecsapása; a második találkozóra – mely döntő jelentőséggel bír az ötödik hely megszerzése szempontjából – szombaton kerül sor.
» |
| |
 |
 |
„Nem lesz egyszerű dolgunk“ |
2012.05.04. |
| |
A rájátszás eddig lejátszott három fordulójában aratott három győzelmével az Alcoa FKC a nyolcadik helyről az ötödikre tört előre. A fehérváriak nem titkolt célja, hogy ezt a helyezésüket a bajnokság végéig megtartsák – ebből a szempontból is kulcsfontosságú mérkőzés vár szombaton Tilinger Tamaráékra. Az FKC irányítója nagy küzdelmet és sikerszéria folytatását várja a hétvégén.
» |
| |
 |
 |
VI. Alcoa FKC Nyári Kézilabda-tábor |
2012.05.02. |
| |
Az Alcoa FKC hatodszor rendez nyári kézilabda-tábort általános iskolás korú lányok részére. A népszerű szünidei programra ezúttal három turnusban várja a klub a jelentkezőket. Az idei tábor fő irányelve a posztképzés; a hangsúly az egyéni képzésen lesz, de az edzéseket természetesen sok játékossággal színezik az Alcoa FKC utánpótlás-edzői.
» |
| |
 |
 |
Szurkolói busz Vácra |
2012.05.02. |
| |
A Köfém Sport Club és az FKC Fanat-X szurkolói csoport buszt indít a május 12-i Váci NKSE – Alcoa FKC bajnokira. A busz 15:00-kor indul a Köfém Sportcsarnoktól; a mérkőzés 18:00-kor kezdődik. A jelentkezési határidő május 9. (szerda). Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
» |
| |
 |
|
|
|
 |
 |
 |
ESEMÉNYEK |
 |
 |
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 29 |
30 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
| 6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
| 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
| 20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
| 27 |
28 |
29 |
30 |
31 |
1 |
2 |
|
 |
|