Egyéjszakás kaland Morvaországban 2011.08.05.
  A két győri edzőmeccset követően Hodonínba vezetett az Alcoa FKC csapatának az útja, ahol péntek délután a cseh bajnok HK Britterm Veselí csapatával mérkőzött meg a fehérvári együttes, és a 3x30 perces találkozón 41-38-as győzelmet aratott a cseh bajnokkal szemben. »
 
Győri túlerő 2011.08.04.
  Az Alcoa FKC a bajnokcsapat otthonában negyedóráig volt egyenrangú ellenfél, utána 6-0-s sorozattal elléptek a győriek, akik a második félidőben még egyértelműbb fölényt harcoltak ki a délelőtti edzőmérkőzésen. A délutáni találkozón 5-4-es állásnál, a 9. perctől egészen a 21. percig nem voltak eredményesek Mihály Attila tanítványai, míg a házigazdák nyolcszor is betaláltak, ezzel gyorsan eldőlt a mérkőzés sorsa. »
 
Bizonytalanságok a játékban és az eredményben 2011.08.03.
  Harmadik felkészülési meccsén Veszprémben szenvedett vereséget az Alcoa FKC. A Veszprém Barabás KC elleni mérkőzésén nem volt eredményjelző, a csapatok maguk követték a gólok alakulását. A hazaiak feljegyzése szerint 30-22 lett a végeredmény, míg a fehérváriak statisztikája alapján 27-22-re nyert Gyurka János csapata… »
 
A hét hírei 2011.08.01.
  Rövidhírek: A hét fotója. Négy felkészülési meccs ezen a héten: kedden Veszprém, csütörtökön kétszer Győr, pénteken HK Britterm Veselí. Utóbbiról fotógaléria. Jaqueline Norvégiában folytatja. A serdülők edzőmeccsei. A junior EB eredményei. »
 
Jól sikerült Szezonnyitó 2011.07.29.
  Szerdán az UKSE Szekszárd elleni érkőzésen szoros első félidőt követően a második játékrészben alakult ki nagyobb különbség a két csapat között. Ebben jelentős szerepe volt az Alcoa FKC hálóőrének, Trimmel Brigittának, aki a szünet után 24 percet töltött a kapuban, és mindössze öt gólt kapott, azokból is hármat hétméteresből. »
 
Szezonnyitás visszatérőkkel 2011.07.28.
  Az első negyedórában hárommal is vezettek a vendégek, de a szünetben már fehérvári előnyt mutatott az eredményjelző, és végül 28-22-re győzte le az Alcoa FKC az utolsó percben három gólt szerző UKSE Szekszárd csapatát. A Szezonnyitón a kedvenceik győzelme mellett annak külön örülhettek a lelkes szurkolók, hogy Tilinger Tamara és Németh Kriszta is hosszú sérülés után góllal tért vissza. »
 
KEK: Izlandi csapatot kaptunk 2011.07.26.
  Öt évvel a Haukar legyőzése után újra izlandi ellenféllel találja magát szembe az Alcoa FKC: a KEK ma megtartott sorsolásán a Fram Reykjavikot húzták a fehérváriaknak. A meccseket október első két hétvégéjén – illetve, ha a felek megegyeznek abban, hogy egy helyszínen kerüljön sor mindkét találkozóra, akkor a kettő egyikén – játsszák. »
 
A hét hírei 2011.07.25.
  Rövidhírek: A hét fotója. Szezonnyitó: győzelem az UKSE Szekszárd ellen. Átigazolási hírek. Kuhi a junior EB-re utazó keretben! Fotógalériák a Szezonnyitóról. Cunder.hu programja. »
 
Bérletakció a Szezonnyitón 2011.07.25.
  Az Alcoa FKC a Szezonnyitón megkezdi a 2011/2012-es idény hazai mérkőzéseire szóló bérletek árusítását. A bérletet vásárlók szerdán 10%-os kedvezményben és ajándékban részesülnek. A bérletek a szezon összes hazai meccsére, így a bajnoki alapszakasz, rájátszás, a Magyar Kupa és a KEK mérkőzéseire egyaránt érvényesek! »
 
Szerdán Szezonnyitó! 2011.07.24.
  Az Alcoa FKC július 27-én, szerdán tartja Szezonnyitóját, melynek keretében Mihály Attila csapata az UKSE Szekszárddal játszik felkészülési meccset. A 17:30-kor kezdődő mérkőzést követően a klub VIP-termében szurkolói ankétra kerül sor. A Szezonnyitón bérletet vásárlók ezúttal is 10% kedvezményben és külön ajándékban részesülnek. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2013. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Ákos Jegyiroda

Spinning

AJÁNLÓ

BERICAP